Csörög az ébresztő. Már majdnem leestem az ágyról, annyira forgolódtam, és kerestem a telefonom. Végre megvan! Kinyomtam az ébresztőt, majd megnéztem, hány óra. Hat. Még aludhatok. Mi? Hat? Nem! Fel kell kelni mert ma megyünk Londonba! "Ezt a napot már mióta vártam."-gondoltam magamba, miközben kimásztam az ágyamból. Yeah. Végre. Csoda történt nem vertem bele a fejem a falba, mint minden reggel, ezzel a mondanivalómmal: "Mikor megyünk már Londonbaaa!" Gyorsan bementem a fürdőbe, elintéztem amit kell, majd visszavonultam a szobámba. Odamentem az asztalomhoz, mert tegnap már kikészítettem a ruhát. Ez lett az:
Összekötöttem még a hajamat lófarokba, majd megfogtam a bőröndjeimet, és lebattyogtam. Anyuék már lent voltak. Éppen reggeliztek.
-Reggelt!-köszöntem ,majd ledobtam a bőröndöket a cipős szekrény elé.
-Jó reggelt!-adott anya egy puszit, miután visszamentem a konyhába.
-Van valami kaja? Éhen halok!-kutattam a szekrénybe müzli után. Mikor megtaláltam vettem elő egy tányért, és tejet a hűtőből. Leültem az asztalhoz, majd megcsináltam a reggelim.
-Hogy aludtál?-szólalt meg végre apa.
-Jól. Te?-adtam rövid válaszomat.
-Elég jól. De egyél mert már fél nyolc!
-Mi?? Már! Anyám!-gyorsabbra vettem a tempót az evésbe, majd mikor megettem beletettem a tálat a mosogatóba, a müzlit és a tejet a helyére, majd felmentem a szobámba a telefonomért, hogy felhívom Lucy-t és Ness-t. Ness-t hívtam. Kicsöng.
-Szia!-szólt bele.
-Szia! Kész vagy? Mindjárt indulunk tőlünk!
-Igen! Már indulunk hozzátok!
-Okés! Várunk titeket! Megcsörgetem Lucy-t is! Puszi!
-Puszi!
Ez letudva. Jöhet Lucy. Kicsöng.
-Haló?
-Szia Lucy! Készen vagy?
-Igen, persze! Már úton vagyunk felétek.
-Á! Pont mint Nessi-ék! Szper! Várlak titeket! Puszi!
-Okés! Szia!
Ez is kész. Háromnegyed nyolc. Csöngettek.
-Nyitom!-kiabáltam. Mikor kinyitottam, ott álltak Lucy-ék és Nessi-ék együtt.
-Csókolom! Sziasztok lányok!-köszöntem, majd beengedtem őket.-Anyu! Apu! Megjöttek!-kiabáltam anyuéknak. Kijöttek a konyhából és üdvözölték a lányok szüleit, és a lányokat.
-Kértek valamit inni?-kérdeztem a lányokat.
-Nem köszi. Én nem.-mondta Lucy.
-Én sem.
-Oké. De akkor is mindjárt indulunk!!-ugráltunk.
-Na! Nem vagyunk már öt évesek.-nevetett Lucy.
-Igaz.
-Lisa! Gyertek légyszi!-kiabált anya.
-Megyünk!-kiabáltuk vissza egyszerre. Mikor odaértünk, valamit nagyon dugdostak a hátuk mögött.
-Mi az?-kérdeztük egyszerre. Mindannyian odamentünk a szüleinkhez, majd ők egymásra néztek, és bólintottak. Elővették a hátuk mögül azt a három kis darab papírt. Mikor közelebbről tanulmányoztuk, egy koncert jegy volt az! Méghozzá One Direction!
-ÁÁÁÁÁÁ!!!!-sikítottunk fel.-Köszi köszi kösziii!!-őleltük meg őket.
-Jól van na! Elég legyen! Inkább induljunk, mert lekésitek a gépet!
-Oké! Akkor induljunk!-fogtam meg a bőröndeimet. Betettem őket a kocsi csomagtartójába, majd bepattantunk a csajokkal hátra, mert velünk jöttek, a szüleik meg külön. Az odaút csendesen telt, csak hol az ablakon keresztül bámultunk ki, hol a koncertjegyeket néztük. Megérkeztünk. Végre, mivel fél órára van tőlünk a reptér. Kiszálltunk a kocsiból, majd bementünk.
-Hát itt lennénk.-szólalt meg Lucy anyukája.
-Igen.
~A kilenc órakor induló járat Londonban öt perc múlva leszáll!~- szólalt meg a hangosbemondón egy kedves női hang.
-Akkor ideje lenne búcsúzni.-fordultam apuék felé. Megöleltem őket, majd apa hozta a cuccaimat. Lucy és Nessi is elbúcsúzott a szüleiktől, majd megfogtuk a csomagjainkat, és megindultunk a repülő felé, ami idő közben leszállt. Odatettük a csomagokat a futószalagra, ami majd átszállítja a pepülő csomagterébe. Felszálltunk a gépre, majd még integettünk egy utolsót anyuéknak, és elindult a gép.
~Kérjük kedves utasainkat, kapcsolják be öveiket, és keressék meg ülőhelyeiket!~-Szólalt meg ismét a női hang. Megkerestük a helyeinket. Pont egy más mellé szóltak a jegyek. Leültünk, majd bekapcsoltuk az öveinket.
-Indulunk. Végre.-szólalt meg hosszas csend után Ness.
-Igen. Már nagyon várom, hogy odaérjünk.-mondtam.
-Nagyon nagyon izgulok!-mondta kicsit hangosabban Lucy. Ezen elröhögtük magunkat. Kinéztem az ablakon. Olyan jó lesz végre egy One Direction koncertem lenni. Idő közben elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy megint megszólal a női hang:
~Kérjük kedves utasainkat, kapcsolják be az öveiket. Hamarosan leszállunk.~-mondta. Bekapcsoltuk az öveinket, majd vártunk. Lassan ereszkedni kezdtünk. Miután földet ért a gép, leszálltunk, gyorsan fogtam egy taxit, amibe gyorsan beledobáltuk a cuccainkat, bediktáltam a számot, majd elindultunk. Mikor odaértünk a házunk elé, elállt a szavunk. Olyan szép volt!
Bementünk. Olyan szép, hogy gyorsan mindegyikünk megkersete a magának való szobát, mert hat szoba, három fürdő, egy konyha és egy nappali van. Bejártuk az egész házat. Este felé járt már. Hét óra.
-Csajok! Én szerintem elmentem aludni!-kiabáltam, miután megettük a vacsit.
-Oké!-kiabálták vissza. Bementem a fürdőbe, megfürödtem, bementem a szobámba, majd bekapcsoltam a laptopom. Felléptem Twitterre. Hmm... Semmi érdekes sincsen. Inkábba fellépek Facebook-ra. Harminchatan vannak fent chat-en. Egy csomó új hír van a srácokról. Gyorsan megnéztem őket, majd kiléptem Face-ből. (Azért fekszem le ilyen korán, mert holnap kell munkát keresnem.) Lekapcsoltam a laptopot odatettem az asztalra, maj bebújtam az ágyamba. Pihe puha ágyikó.
Még kicsit tűnődtem hogyan lássak hozzá a munkakereséshez, de aztán rájöttem. Fél nyolckor elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése